athena-lang.com
40 Ekkor felkelt Sémei, és megnyergelé szamarát, és elméne Gáthba Ákishoz, hogy megkeresse az õ szolgáit. Oda érvén Sémei, meghozá szolgáit Gáthból. 41 Hírül adák pedig Salamonnak, hogy elment Sémei Jeruzsálembõl Gáthba, és haza jött. 42 Akkor elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, és monda néki: Nemde esküvéssel kényszerítettelek-é téged az Úrra, és bizonyságot tettem néked, ezt mondván: Valamely napon kimenéndesz, s ide s tova menéndesz, bizonynyal tudjad, hogy meghalsz; és azt mondád nékem: Tetszik e beszéd, megértettem. 43 Miért nem tartottad hát meg az Úr elõtt való esküvést, és a parancsolatot, a melyet néked parancsoltam? 44 Monda annakfelette a király Sémeinek: Te tudod mindazt a gonoszságot, a melyrõl a te szíved bizonyság, és a melyet atyámmal Dáviddal cselekedtél: az Úr most mindazt a gonoszságot a saját fejedre fordította. 45 Salamon király pedig áldott lészen, és Dávidnak királyi széke lészen állandó az Úr elõtt mindörökké. 46 És parancsola a király Benájának, a Jójada fiának, a ki elméne, és levágá Sémeit, és meghala.
A mint ez a két csudabogár megdöglött, az üveg király mindjárt oly gyönyörű emberré vált, hogy párját kellett volna keresni egész világon; felesége pedig a legszebb aszonynyá; a legpompásabb rózsák nyíltak ruháján. A kis tövismadár szinte egy szép leánynyá változott; az üveg vár egy szép arany várrá. A volt üveg király most megköszönte szívességét az idegen királynak, s igy beszélte el egész történetét: Ez a vár az enyém volt mindig, s ilyen állapotban, a milyenben most látod. A vár alatt egy kis kunyhó volt, abban egy vén boszorkány lakott. Volt a vén boszorkánynak egy leánya, kit én hozzám sietett volna férjhez adni, de nekem nem kellett. Én a tündérvárból házasodtam, onnan vettem el feleségemet, kit nem adnék e világért. A boszorkány ezen nagyon megboszankodott s engem üveggé változtatott, leányát dongóvá, hogy mindig rágódjék bennem. Csak ugyan egy hét alatt keresztül is rágott volna már. Maga egy nagy pókká változott, hogy feleségem rózsaruháját pókhálóval rutithassa; a szobaleányt pedig egy kis tövismadárrá változtatta, a melly mindig tépje a pókhálót ruhájáról, hogy ő ujra beköthesse.
Forrás: Erdélyi János (szerk. ): Magyar népmesék. Heckenast Gusztáv kiadása, Pest, 1855, 1 – 7. old. Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy igen jó király, kit minden rendű és rangú ember az országában úgy szeretett, hogy életét is odaadta volna érette. Felesége nem volt, s alattvalói azt kívánták, hogy házasodjék, olyan jó királyt hagyhasson örökösül, minő maga. Nagy szeget ütött ez az ő fejébe; gondolkozott magában, mit csináljon, hogyan leljen magához való feleséget. Volt neki egy öreg barátja, kitől tanácsot szokott kérni, mivel nagyon szerette. Az öreg ember vadász volt a király erdejében, egyébiránt élhetett volna másképpen is, mert a király úri módon eltartotta volna; de neki nem kellett semmi; azért csak ott éldegélt az erdőben egy kis kunyhóban, mint a szegény ember szokott. A mint a király meghallotta, mit kívánnak alattvalói, elméne az öreg vadászhoz tanácsot kérni. Az öreg vadász egy rozmarinszálat adott neki, s azt mondá: amék lány előtt ez a rozmarinszál meghajol, azt vegye el, az lesz hozzávaló.
11. Kínálok néked, lásd, nagyszerű kelyheket, kincset, barmot bőven, eleget nem kérhetsz; ezerkétszáz lándzsást, ezerkétszáz lovat, ezerkétszáz férfit fegyveres kíséretül. 12. Adományt adok minden emberrel, eleget, még többet, mint amit kívánhat; asszonyt is kapnak, meglesz a kedvük, minden asszony kap nyakába nyakéket. 13. Álltodban elleplek állig ezüsttel, arannyal borítlak, bármerre fordulj; fényes karpántjaid szerte karikáznak, Gótföld harmadán, hős, gondos úr légy. " Gizur, a Gríting harcos, Heidrek király gyámja is ott volt Angantír királynál, ugyancsak megöregedett már. Gizur is hallotta Angantír ajánlatát, de sokallotta bőkezűségét, és imigyen szólott: 14. "Jussul ez jusson rabnő fiának, rabnő fiának, bár királyi fattyú; borongva borult a sírra serényen, míg az örökségen Ödlingek osztoztak. " Hlödr nagy haragra gerjed, hallván, hogy királynak ekképp szólítják. Humli megkérdte, mit beszéltek egymással, és haraggal hallotta, hogy leánya fiát cseléd fiának nevezték. Szólott akkor: 15.
- Semmit, - felelt az idegen király, - csak azt mondd meg nekem, messze van-e az a tündérvár, én oda akarok menni feleséget venni. Ide már nem nagyon messze van, majd elviszen az én táltosom, felelt a király. Ezzel felült az idegen király a táltos hátára s egy félóra alatt odavágtatott. A rozmaring előtte ment, az arany madár fölötte repült. Mikor odaértek, gyászba volt borítva az egész tündérvár. - Miért van ez, kérdé a király. Feleltek rá a tündérek: - Mert a legszebb leány, a tündérek királynéjának testvére, az üveg királyné miatti bújában, fehér liliommá változott. Kérte az idegen király a tündéreket, vezetnék el őt ahhoz a fehér liliomhoz. A tündérek elvezették. A rozmaring ekkor is előtte ment, még pedig előre szaladt, a mint a fehér liliomhoz ért, hirtelen megállt és földig meghajolt előtte, a kis aranyos madár pedig rászállott. A fehér liliom is neki rázkódott s olyan gyönyörű leány lett belőle, kinek párja hetedhét országon nem találtatott. A király odament hozzá, megkérte kezét, holtig egymáséi lettek.
Ma szebben és hosszabban ragyogjatok, mint máskor... és hozzatok áldást erre a sokat szenvedett országra... És a nagy király szólott: - Hűs csepp, mely forró ajkamra hullottál, Ulla!... Szikra, mely hűlő ajkamra pattantál!... Százezer és százezer nő közül választottalak ki, hogy a birodalom anyja légy... Én magam keltem vándorútra és benéztem minden palotába, minden kunyhóba háztűznézőbe és álruhámról senki sem sejtette, hogy a birodalom apja vagyok. És mikor megláttalak, Ulla, nagyot dobbant a szívem. Valami megszédítette a szívemet. - Mi, királyom? - Felséges járásod, hirtelen és szilaj mozdulataid, amik a fiatal tigrisére emlékeztetnek, erős csípőd, széles ágyékod, romlatlan kebled, szemednek mesterkéletlen és zabolátlan féktelensége, ajkad keserű, vad íze, szívet döbbentő fiatalságod, mesebeli szépséged... és még valami, amit nem tudok szavakkal megmondani... - Szeretsz? - Szeretlek, Ulla!... Nem könnyen mondom ki ezt a szót. Sok nőben csalódtam már. De te oly szelíd és vad és őszinte vagy, mint a gyermek, neked bátran megmondhatom, hogy szeretlek.
- Jöjj, Nő, és oldd meg a sarumat. Így szólott a nagy király. - A hold sápadtan nyugszik le, mint a haldokló aggastyán. Utolsó pillantásával még elfogja fiának, a Napnak születését. Bizalmasan hunyorgatnak a csillagok. Minden oly sejtelmes és hallgatag és a ciprus ág halkan borzong. A Nő lehajtotta a fejét. - Érzem - mondta a nagy király -, hogy ez az az idő, amikor összebújnak azok, akik régóta keresik egymást. A mély éjszakának titkát susogják a fákról lepergő harmatcsöppek. És a vadgalamb búgása remeg a szélben. A Nő széles és gömbölyű vállának íve előrehajolt asszonyi ölelésre. Szemében ingerlő, csak pillanatig cikázó fények lobbantak föl és lobbantak ki. Ajka nedves vérvirága félig nyitva volt és porcelánfényű gyöngyfoga harapásra készen volt összeszorítva. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - A királyi mátkapáron kívül csak az ősz államférfi volt ébren és ő is a csillagok távoli fényéből igyekezett a jövőt kibogozni: - Roskadozó ország erős kézben... Ha Ashoka meghal, elemeire hull szét a birodalom... És a negyvenöt éves királynak még nincs utóda... Ulla fiatal, szilaj csikó, aki még a szélnek is odavetné magát... De talán ez kell, ez a kihívó nőiség, hogy az ernyedt idegekben fölserkentse az alkotó tüzet... Szelíd hold és bánatos csillagok!