athena-lang.com
Minden nappal s éjszakán Lesz, kit sorsa kéjre szán. Lesz, kit sorsa kéjre szán, S lesz, kit örök éjre szán. " Nem csak Jim Jarmusch vette kölcsön ezeket a sorokat, hanem Jim Morrison is a The Doors The End of the Night című dalában. A Halott ember azonban nem csak a költészetről szól, hanem az erőszakról és a halálról, illetve a kettő találkozásáról. Összesen tizenhét ember leli benne erőszakos halálát, néha saját bajtársai kezétől, és van, akit meg is esznek benne, de teljesen különös módon Jarmusch állandó operatőre, Robby Müller ezt mindig poetikusan ábrázolja, mint amikor Cole Wilson fejvadász ( Lance Henriksen) rátapos egy másik gazember fejére – olyan, mintha a fej körül glória lenne. A hanghatást egyébként egy jégsalátával érték el. Müller gyönyörű fekete-fehér képeit a legnagyobbra értékelt amerikai fotográfus, a kizárólag tájképeket készítő Ansel Adams munkássága ihlette. A film másik fontos komponense a zene, amelyet Jarmusch régi barátja, Neil Young jegyez. Young az egész filmzenét improvizálva vette fel, nagyrészt elektromos gitárok, némi akusztikus gitár, zongora és orgona kísérettel, miközben stúdiójában a felvett jeleneteket nézte inspirációként.
Hihetetlen lehet számunkra, de akad még Hollywoodban pár elég bonyolult családfa, igen sok magyar ággal. Hoztunk nektek néhány ilyen hírességet. Lássuk kik is ők? Peter Falk Columbo megformálója kelet-európai zsidó származású volt, ősei lengyel, cseh, orosz és magyar bevándorlók voltak. Anyai ágon volt magyar származású. Goldie Hawn, és Kate Hudson Goldie Hawn a második világháború során Magyarországról elmenekült zsidó szülők gyermekeként jött a világra 1945-ben Washington D. C. -ben. A színésznő édesanyjának, Steinhoff Laurának szülei emigráns magyarok voltak, és a nevét anyja nővére után kapta. 2012-ben nővérével Magyarországra is ellátogattak, hogy többet tudhassanak meg gyökereikről. A később fotósként ismertté vált hölgy Magyarországon nevelkedett, 13 éves volt, amikor 1956-ban elhagyta az országot, és New York Queens negyedében telepedett le. Fiának 1973-ban adott életet. Tony Curtis A neves filmszínész ugyan élete nagy részét New Yorkban töltötte, de gyökerei Magyarországhoz kötötték, hiszen szülei szlovák-magyar bevándorlók voltak: édesapja Ópályiban született, édesanyja pedig Nagymihályban, és már felnőtt, családos emberek voltak, amikor áttették székhelyüket Amerikába.
A csodák, a realitásba szőtt meseszerű elemek gyakorta párosulnak természetfeletti entitásokkal – mivel del Toro a Rémálmok sikátora kapcsán meg akarta tartani a klasszikus noirok unikális hangulatát és szerkezetét, sejthető volt, hogy bizarr, emberfeletti lények nem igazán jelennek meg a filmvásznon, ennek ellenére még így is sikerült hosszasan elidőznünk a történet egyetlen weird alakjával: az elállatiasodott rémlénnyel. Del Toro talán legnyilvánvalóbb és leghatásosabb kézjegye az a hirtelen brutalitás, amely sokszor felvezetés nélkül következik be, és mindig közelről mutatja az emberi testben keletkezett csonkítást: miként A víz érintésé ben az antagonista leszakítja a visszavarrt, de gennyesen elfertőződött ujját a kezéről, úgy ebben a filmben is kénytelenek vagyunk végignézni, ahogy az egyik szereplő szemen lövi magát, illetve ahogyan kocsival kétszer áthajtanak egy férfin. Akinek ez az első találkozása del Toroval, azt talán váratlanul érhetik ezek a nézőre kényszerített agresszív jelenetek, főleg mivel ezekkel csak a film utolsó harmadában találkozunk.
A film noir típuskaraktereit viszik színre, se többet, se kevesebbet – de ez nem a színészek hibája, hanem inkább a forgatókönyvé. Bradley Cooper meggyőzően alakítja Stantont, bár nem érezzük, hogy feszegetné a karakter határait. Mégis, az utolsó közeli beállításánál, ahol az őrületet jelző nevető sírás szemtanúi leszünk, megnyilatkozik a tehetség, amely a filmben rejtve marad. Rooney Mara most is a bájos és kissé szende, ártatlan lány alakját ölti magára, amelyet remekül játszik ugyan (ebben a filmben is), ám nem hagy a nézőben mély nyomot. Toni Collette -tel azonban más a helyzet: az ausztrál származású színésznő rendkívüli tehetsége ellenére állandóan mellékszerepeket kap. Collette Zeenát, a jósnőt alakítja, aki a film első felének hősnője – azaz eredetileg annak kellene lennie. Az 1947-es filmváltozatban Zeena karakterén nagyobb a hangsúly, a történet több (és láthatóbb) teret enged a Stannel való kapcsolatának. Ez a történetszál a del Toro-változatban sajnálatos módon marginalizált, amely egyfelől meggátolja a színésznőt abban, hogy elmerülhessen a karakterben, másrészt olyannyira elveszti a súlyát ez a románc, hogy kérdésessé válik a szükségessége.
Rooney Mara és Bradley Cooper a filmben. Forrás: A műfaj a rendező előtt – jól van ez így? Del Toro stílusjegyei markánsak és impozánsak – éppen ezért, mikor megvesszük a jegyet a filmjére, őt akarjuk látni. Sajnos azonban a Rémálmok sikátorá ban a rendező csak két óra után mutatkozott meg, éppen ezért minden izgalom az utolsó húsz percbe tömörült. Láthatóan annyira ragaszkodott az eredeti alkotás műfajához, hogy ettől a rendező elvész a filmben. Egy klasszikus értelemben vett film noirt kapunk, minden eredetiségtől és egyedi hangvételtől mentesen. Lehet azt mondani, hogy ez tiszteletadás a negyvenes évek noirjának, ám úgy vélem, egy huszonegyedik századi néző többre vágyik – lehet tisztelettel fordulni egy klasszikus hollywoodi műfajhoz úgy is, hogy az pezsgő dinamikájú, egyedülálló történet legyen (lásd a 2016-os Kaliforniai álmo t, amely az amerikai musical szerkezetét működteti, minden műfaji jegynek eleget tesz, mégis markánsan érződik rajta a rendező, Damien Chazelle sajátos stílusa).
Az Oscar-díjas Guillermo del Toro ezúttal a film noir világában merül el – ám a film során oly kevésszer úszik a felszínre, hogy éppen arról felejtkezünk el, egy neves rendező alkotását nézzük. Film noir, 75 évvel később A Rémálmok sikátora William Lindsay Gresham azonos című, 1946-os regényén alapszik. Stanton Carlisle egy vurstlihoz csatlakozik, s miután ráébred saját tehetségére (mely történetesen az emberek manipulálása), megszöktet egy lányt a társulattól, akivel azután egy mentalista számmal lépnek fel gazdag körökben. Az egyik előadáson egy Lilith Ritter nevű pszichiáter le akarja leplezni a szélhámost, de miután nem jár szerencsével, úgy dönt, segít neki információkat szolgáltatni a pácienseiről, akiket Stan így könnyűszerrel ki tud használni. Azonban Stant is utoléri a végzete, őt is átverik, s végül olyan nyomorúságos helyzetben kerül vissza a vurstliba, hogy már csak a legborzalmasabb, legembertelenebb munkát vállalhatja el. A könyvből 1947-ben filmadaptáció készült Edmund Goulding rendezésében, amely magyarul A sarlatán címen ismert.